BARTAKOVICS BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
„Életet Az Éveknek” Nyugdíjas Klubja
Képviselő: Bessenyei Illésné nyugdíjas pedagógus
A klub 1994-ben jött létre. Összejöveteleiket keddi napokon 16 – 18 óráig tartják, előtte, 15 órától az énekkaruk próbál.
Képviselő: Molnár István Géza fotóművész
Képviselő: Demeter Pál fotóművész, klubvezető
E-mail: demep@freemail.hu
Képviselő: Alagyi Jánosné klubvezető
A klub, – mely az országban elsőként létrejött ilyen jellegű közösség –, 1958. december 2-án alakult 30 taggal, a Pedagógus Szakszervezet Központjának felhívására.
Összejöveteleiket heti rendszerességgel tartották, közös ünnepségeken, múzeumi, mozi- és színházlátogatásokon vettek részt, természetjárást hirdettek. Az országos versenyeken minden alkalommal sikeresen szerepeltek. Turista szakosztályuk évente többször szervezett meg hosszabb utazásokat is. 1976 – 1992-ig az ország szinte minden jelentős nevezetességét megtekintették.
Fűrész János elnök: 36/411-698; 06/70-526-2805
Az egyesület a közösséghez tartozás érzésének kialakítása érdekében, a szabadidő hasznos eltöltésére kulturális-, hagyományőrző-, életmódváltó programokat szervez kortól függetlenül. Törekszik az öregedést lassító koncepció megvalósítására: a kíváncsiság, az érdeklődés, a tanulási vágy fenntartására, a generációk közötti párbeszéd megvalósítására.
10 fős amatőr magyar nóta-, népdal-, operett-, kuplé-, sanzon-, filmdal-, táncdal énekes csoportunk zongora kísérettel városi-, megyei-, országos-, rendezvények sikeres szereplője.
A Baráti Kör 1993-ban jött létre. Alapítói: Szabó Endre, Kovács Sándor, Bak László, Dobó Zoltán, dr. Dobos József, Pataki József, Vincze Zoltán. Nyilvántartott taglétszáma jelenleg: 120 fő.
A klub több mint 10 éve működik. Kezdetben a Művészetek Házában találkoztak, az utóbbi 5 évben pedig, a Bartakovics Béla Művelődési Központban tartotta foglalkozásait, havonta egy alkalommal, pénteken 17.30-kor a 20 fős tagság. Működésük célja az orosz kultúra, néphagyományok ismertetése, társalgási lehetőség nyújtása – a beszédkészség, beszédértés gyakorlásának biztosítása – az oroszul beszélőknek.
Vezető: Varga Miklósné szakképzett jógaoktató
Honlap: http://www.egrijogaklub.hu/
E-mail: yoga_vargamarika@freemail.hu
Az Amazonok Klubja 1990-ben alakult, mint a Rákbetegek Országos Szövetségének 024. számon bejegyzett önsegítő, jogi személyiséggel nem rendelkező tagszervezete. A klub tevékenysége Heves megye egész lakosságára kiterjed.
Foglalkozásait minden hónap 3. keddjén tartja 14 órától a Bartakovics Béla Közösségi Házban.
Program:
