Telefon: 36/326-551; 70/366-37-78
A szervezet - szakorvosi kezdeményezésre - 1999 elején alakult, néhány felnőtt korú cukorbeteg részvételével, és azzal a szándékkal, hogy jobban megismerjük, megismertessük a betegséget, annak szövődményeit, kezelését, és minden lehetőt megtehessünk beteg társaink életminőségének javításáért. A szervezet az első évben klub formában működött, melyet az akkori Megyei Művelődési Központ vett szárnyai alá, biztosítva a szükséges helyiséget. A foglalkozásokat havonta egy alkalommal tartottuk, általában szombati napokon. A programban elsősorban szakorvosi előadások szerepeltek. Sorra kerültek a legfontosabb szövődmények, és azok a tudnivalók, melyek a cukorbetegek diétájával, a gyógyszerek szedésével, az inzulin injekciók beadásával, stb. függenek össze. Közben a taglétszám hónapról-hónapra gyarapodott. Az esztendő végére felvetődött az igény, hogy a klub alakuljon át egyesületté, hiszen ebben a formában hatékonyabban működhet majd. Megindultak a tárgyalások, melyek kapcsán tapasztaltuk a hivatalos szervek megértő támogatását. Az Egyesület 2000. február 12-én - 68 alapító taggal - megalakult, és ezt a tényt a Heves Megyei Bíróság 2000. április 27-én -végzésében rögzítette. Ennek értelmében a Cukorbetegek Egri Egyesülete országos hatáskörű, egészségügyi jellegű, közhasznú szervezet lett. Ez az esemény jelentős fordulatot hozott a további munkába. Egy egészségügyi alapítvány segítségével megteremtődtek az anyagi feltételek is. Az új helyzet lehetőséget teremtett arra is, hogy pályázatokon vehessünk részt és ilyen módon biztosítsuk a folyamatos működés anyagi feltételeit. Napjainkban 50-60 fő vesz részt rendszeresen foglalkozásainkon, és becslésünk szerint kb. 300 cukorbeteggel van kapcsolatunk, hiszen ennyi - diétás áru vásárlására jogosító - igazolványt adtunk ki. Tagjaink jelentős része egri lakos, de sok a vonzáskörzetből, vagy távolabbi helységekből bejáró is. A foglalkozások helyszíne a Bartakovics Béla Közösségi Ház. Éves munkatervet készítünk a tagság ajánlásai szerint, ez alapján kérjük fel előadóinkat, hívjuk meg vendégeinket, tervezzük meg programjainkat.
Aktuális havi programunkról a Cukorbeteg Gondozón keresztül tájékoztatjuk az érdeklődőket, hirdetünk a helyi sajtóban és az Interneten. Foglalkozásainkat nemcsak a megyeszékhelyen élők látogatják, sokan érkeznek a környező kisebb településekről, sőt, sokszor szomszédos megyékből is. A klubfoglalkozásokon biztosítjuk az ingyenes vércukorszint- és vérnyomásmérést, egészségügyi információkat tartalmazó ingyenes újságokat és szaklapokat. A betegséggel, diétával kapcsolatos könyveket, mérőeszközöket, videokazettákat szintén tudunk kölcsönözni tagjainknak. A sok ismereten, információn túl erősítjük az emberi összetartozás érzését, figyelünk egymásra. A havonta szervezett találkozókon kívül, 2005. évtől kötetlen összejöveteleket is beiktattunk, mert a vidámság és a derű is kedvezően befolyásolja állapotunkat.
Megteremtettük továbbá a telefonos információ és tanácsadás lehetőségét, de Interneten keresztül fordulhatnak felénk az érdeklődők
Szolgáltatások: A város szívében lévő áruházban 10%-os kedvezménnyel tudnak diabetikus termékeket vásárolni az egyesületi tagok. A mátraderecskei mofetta-fürdőben az arra rászoruló betegtársaknak volt lehetőségük a javulásra. A reumakórházban ingyenes, speciálisan cukorbetegek számára összeállított gyógytornára van lehetőség. Egyesületünk minden évben szervez - a városi és megyei önkormányzat támogatásával – tömegeket megmozgató rendezvényt, az Egri Diabétesz Napot és szolgáltatásainkkal megjelenünk Eger Ünnepén.
Jó kapcsolatokat ápolunk hasonló civil szervezetekkel, többek közt a Hajdúsági, a Burgenlandi és a lengyel Przemyśli Diabetes Egyesülettel.
Adószám: 18582145-1-101. Bankszámlaszám: OTP 11739009-20198747
A betegeket, a segítő családtagokat, az érdeklődőket szeretettel hívjuk és várjuk. SEGÍTÜNK!
