Lajtha NéptáncegyüttesA 35 éves Lajtha László Néptáncegyüttes jubileumi gálaműsora
Helyszín: Gárdonyi Géza Színház
A Lajtha László Néptáncegyüttes Eger város egyik legrégibb művészeti együttese. 1976-ban alakult, a táncházmozgalom fellendülő időszakában. Varga Zoltán koreográfus volt az együttes első szakmai vezetője. Az együttes élén később Sára Ferenc, Énekes István, Kovács Tibor és Ágoston László is állt. 2003-tól Barsi Csaba irányítja a művészeti munkát.
Az együttes járt Törökországban, Bulgáriában, Finnországban, Csuvasiában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Görögországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, valamint Cipruson.
A csoport a Matyóföldi Néptáncfesztiválon szerezte meg Arany minősítését, majd Braun Miklós: Palóc táncok című koreográfiájával a Néptáncantológián is szerepelt.
Az együttes 2009-ben egyesületet hozott létre, és tevékenységével még inkább részt vesz Eger és környéke kulturális életében, továbbképzések, táncházak szervezésével.
Lajtha László NéptáncegyüttesA néptánc hagyomány– és értékmegőrző tevékenység, ugyanakkor színpadi művészet is. Egy néptánccsoport munkájában való részvétel az egyén életében maradandó, örök életre szóló tartást és élményeket hoz. Ez is bemutatásra kerül május 28-án a Gárdonyi Géza Színházban, a „Zeng a lélek” című jubileumi előadáson. A régi táncosok az ország távolabbi pontjairól is szívesen jönnek és részt vesznek a felkészülésben, mely hónapok óta tart.
A műsor első részében visszaemlékezésként régebbi koreográfiákat láthatunk, amelyeket a régi táncosok mutatnak be. Megjelenik ugyanakkor az új nemzedék, a táncosok gyermekei, akik táncosként, vagy zenészként viszik tovább azt az értéket, amit otthonról hoztak. A második részben színre lép természetesen a jelenlegi társulat is, új kompozíciókkal.
A néző részesévé válik a néptánc iránti lelkesedésnek és tiszteletnek, nemzedékek találkozásának.
35 éves a Lajhta
