A TÁMOP szakmai műhely november 15-én 10.00 órai kezdettel Egerben tartotta a 2010-2011-es évad első rendezvényét. Meghívásunkat olyan közművelődési intézmények, civil szervezetek fogadták el, melyek TÁMOP 3.2.3/ 1-es és 2-es projektjeit valósítják meg.
Lezajlott program:
Saárossy Kinga – Eger Megyei Jogú Város Alpolgármestere, valamint Ponyi László - Egri Kulturális és Művészeti Központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket.
Sajnos a támogatáskezelő szerv lemondta felkérésünket, így a helyszíni ellenőrzésről csak saját tapasztalatot oszthattunk meg egymással. Javasoljuk a megvalósítók számára, hogy (külső harmadik féltől történő) szolgáltatásvásárlás esetén saját munkatárs (cége) esetén előzetesen egyeztessen a támogatáskezelővel annak befogadhatóságáról!
Az intézményi akkreditáció sajátosságai a Felnőttképzésről Szóló 2001. évi CI. Törvény
szerint címmel Brenner Zsuzsa akkreditációs szakértő tartott konzultációval egybekötött előadást (Budapesti Művelődési Központ).
Projekt disszeminációk:
* "Civil és intézményi együttműködés a bihari kistérség felnőttképzési kapacitásának bővítéséhez". Biharkeresztes – Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület - Harasztosi Sándor elnök
* + 1 esély Zemplénben – A Művelődés Háza és Könyvtára – Csatlósné Komáromi Katalin igazgató
* Ózdi Nők- Munka Család – Ózdi Művelődési Intézmények – Pappné Szalka Magdolna igazgató
Helyszín: Egri Kulturális és Művészeti Központ, Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház Eger, Bartók Béla tér 6.
A rendezvényen való részvétel a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési kollégiumának támogatása révén ingyenes volt
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| kep 266.JPG | 124.17 KB |
| kep 268.JPG | 119.08 KB |
