Az „ÉV ISKOLÁJA” rendezvény első alkalommal került megrendezésre, melyből hagyományt szeretnénk teremteni
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ ezúton is gratulál, az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola csapatának, akik a március 31-i Városi Diáknap-i rendezvényen bizonyították kreativitásukkal, tudásukkal, ügyességükkel, hogy méltóak az ÉV ISKOLÁJA címre 2010-ben. Az év közönség díjas iskolája az IQ Pont Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola lett.
Természetesen minden nevezett iskola csapatának szeretnénk kifejezni elismerésünket, hiszen részvételükkel, műsoraikkal és lelkesedésükkel fokozták a délután hangulatát és színvonalát.
Eger Diákváros!! Fontosnak tartjuk azt, hogy a diákok ismerjék diáktársaikat, intézményeiket, tudjanak egymás sikereiről, terveiről, segítséget kérjenek, illetve adjanak elképzeléseik megvalósításához, szeressék a várost, közös programokat szervezzenek, aktívan vegyenek részt az Egri Kulturális és Művészeti Központ kulturális program-kínalatának kialakításában, és közösen szórakozzanak az előadásokon.
Az ÉV ISKOLÁJA 2010. elnevezésű program vetélkedőjét egy szakmai zsűri felügyelte.Tagjai: Fekete Mária ifjúsági referens, az iskolák képviselői, a Városi Diáktanács delegáltja, az Eszterházy Károly Főiskola tanulója, az EKMK dolgozója.
A zsűri döntésében elsősorban az intézmény közösségi szellemét, az összetartozás erejét, a rendezvényen való aktív részvételt, a bemutatkozó előadások tartalmát, és a vetélkedőn való szereplés eredményességét pontozta.
