Életet Az Éveknek Nyugdíjas Klub

BARTAKOVICS BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
„Életet Az Éveknek” Nyugdíjas Klubja
Képviselő: Bessenyei Illésné nyugdíjas pedagógus

A klub 1994-ben jött létre. Összejöveteleiket keddi napokon 16 – 18 óráig tartják, előtte, 15 órától az énekkaruk próbál.

A helyi mozgalom feladatai kapcsolódnak az „Életet az éveknek” Országos Klubszövetség programjaihoz, alapszabályi célkitűzéseihez. Ennek értelmében működésük pártsemleges, jó kapcsolat kialakítására törekszenek a civil szervezetekkel, az önkormányzattal, szabadidős foglalkozások szerveznek az idősebb korosztály számára (pl. megemlékezés a jeles napokról, névnapok megünneplése, zenés teadélutánok), illetve ápolják a generációs kapcsolatokat (tanintézményekkel közös fórumok).
Az egri klub nagy figyelmet fordít a hagyományőrző és ismeretbővítő céllal tartott előadásokra, kirándulásokra. Az irodalom kiemelt területet képvisel, az előadások mellett szavalóversenyek, színházlátogatások színesítik a programjaikat. 1996 – 2004. időszakban nagy sikerrel szerveztek szabadegyetemeket.
2005-től újabb programokkal bővültek a foglalkozások:
- Mindentudás iskolája ismeretterjesztő sorozat egészség- és környezetvédelem, honismeret, stb. témákban
- Hangversenyek: 2006-ban Mozart- és Bartók-jubileumra, 2007-ben Kodály-évfordulóra emlékeznek

Csoport vezetője: 
Bessenyei Illésné