Táborok
TEHETSÉGGONDOZÓ TÁBOROK
Népművész tábor – Eger
„Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az
európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból
mivel gyarapítottuk az európai művelődést!”
Győrfy István
A táborban elsősorban a szövő, kerámia, fazekas és népművész műhelybe járó gyerekek vesznek részt, az itt szerzett ismereteket „Palócfalván” a Megyei Népművészeti szaktáborban mélyíthetik el a résztvevők, illetve az új résztvevők a táborban ismerkedhetnek meg a hagyományos kultúrával.
A tábor résztvevői 40 fő, 6-16 éves gyerek
A tábor Recsk és Parádfürdő között a hegyekben, egy gyönyörű erdészházban helyezkedik el. Saját forrással rendelkezik, így mindig friss, tiszta ívóvízzel ellátott. A gyerekek 4-6-8 fős szobákban laknak. Faágyakkal, zuhanyozókkal, WC-vel, társalkodóval, étteremmel felszerelt a tábor. Jó idő esetén kint a szabadban folynak a foglalkozások. A tábor saját kemencével rendelkezik. Így a rőzsét összegyűjtve felfűtjük a kemencét, amiben lángost sütünk a gyerekek nagy örömére.
A táborozók nagycsaládokat alkotnak. Esténként a „falugyűlésen” beszámolnak, számot adnak az egész napos munkájukról.
A tábor az évközi munka kiteljesítése, fontos, hogy minden gyerek részt vehessen benne.
Mi a népművészetünk, népdalkincsünk, népszokásaink megőrzésével és továbbadásával járulunk hozzá az európai művelődés gazdagításához.
Időpontok: 2010. és 2011. június
Koordinátor: Kovács Katalin, 36/ 517-555, 20/ 7792879 katalinkov@gmail.com
Képzőművész tábor - Füzesabony
A Városi Intézményi Központ Alapfokú Művészeti Iskola a 2010. nyarán szervezett, pályázati támogatással létrehozott programján, az alábbi tevékenységeket kívánja megvalósítani.
A min. 20 gyermeket foglalkoztató táborban komplex művészeti neveléssel foglalkozunk.
Az alaptevékenység a képzőművészeti ágra épül: rajz-festés-mintázás, grafika témakörben.
Szervezünk táncfoglalkozásokat, meginvitáljuk a növendékeket közös éneklésre. Igény szerint hangszeres órákat is tartunk.
A szabadidős tevékenység keretén belül szervezünk ügyességi-, műveltségi- és sportvetélkedőt.
A tábor helyszínének sajátosságait figyelembe véve tervezünk kirándulást, strandolást, múzeum látogatást. Prevenciós célzattal előadást tartunk az egészséges életmóddal kapcsolatban, kiemelten a Kovács Módszer megismerése és alkalmazása témában.
A pályázati támogatás nagyszerű lehetőség a művészettel foglalkozó növendékek nyári szabadidejének hasznos eltöltésére, a közösség építésére, élmények gyűjtésére.
A tábor a hosszú évek alatt kialakult hiányt pótolja. Az intézménynek nem volt lehetősége ilyen típusú nyári tábor szervezésére, napközis jellegű nyári programot szerveztünk az elmúlt években.
Koordinátor: Csesznok Róbert
T: 70/4131355 e-mail: csesznokrobert@citromail.hu
TÁMOP adatok
A TÁMOP-3.2.3/08/2-2009-0069 sz. projekt
az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Közösségépítés, a kreatív ipar lehetőségeinek megteremtése innovatív, non formális és informális képzések kompetencia és kreativitást fejlesztő programok tehetséges és hátrányos helyzetű fiatalok és az őket oktatók, nevelők számára.
Kedvezményezettek:
Egri Kulturális és Művészeti Központ, 3300 Eger, Bartók tér 6.
Városi Intézményi Központ, 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17.

