A kiállításon közel 90 hazai hulladékfeldolgozó és- hasznosító vállalat szelektíven gyűjtött, majd újrahasznosított hulladékból készített termékei láthatók.
.
kiállítás megnyitó: 2009: március 11. 14 óra
Köszöntőt mond:
Habis László Polgármester Úr
„A szelektív hulladékgyűjtés szerepe Eger város környezetpolitikájában”
Viszkei György Igazgató Úr (ÖKO-Pannon Kht.)
„Hulladékból Termék kiállítás – összefogás a szelektív hulladékgyűjtésért”
Ponyi László igazgató Úr (Egri Kulturális és Művészeti Központ)
Part Rádiós Dj-k az Átriumban – Zenés együttlét hideg sör vagy meleg tea mellett
"Part Café néven 2008 októberének végén indult egy sorozat az egri Művészetek Háza Átriumában.
Minden kedden délután 6-tól este 10-ig Part Rádiós dj-k zenélnek a stílusuknak megfelelő nyugisabb zenéket. Az Átriumban pedig kellemes zene és gyertyafény mellett nyugodtan (és füstmentesen) lehet lazulni, hátradőlni és jókat beszélgetni.
A belépés ingyenes.
2009. március 24. 19:00
EKMK-Művészetek Háza
Egri Jazz Klub:
HU – US Quartet
Mark Johnson - sax
Norbert Marius - bass guitar
Balázs József – zongora
Balázs Elemér – dob
Az amerikai-magyar közös quartet létrejötte Balázs Elemér és az Amerikában élő Norbert Marius ötletének köszönhető. A quartet először New Yorkban koncertezik, majd márciusban Magyarországon játszanak egy turné keretén belül. Eger ennek a turnénak az egyik állomása.
Belépő: 900 Ft
A kiállításon közel 90 hazai hulladékfeldolgozó és- hasznosító vállalat szelektíven gyűjtött, majd újrahasznosított hulladékból készített termékei láthatók.
.
kiállítás megnyitó: 2009: március 11. 14 óra
Köszöntőt mond:
Habis László Polgármester Úr
„A szelektív hulladékgyűjtés szerepe Eger város környezetpolitikájában”
Viszkei György Igazgató Úr (ÖKO-Pannon Kht.)
„Hulladékból Termék kiállítás – összefogás a szelektív hulladékgyűjtésért”
Ponyi László igazgató Úr (Egri Kulturális és Művészeti Központ)
Szabó György előadása
Együttműködő partner az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület
Belépő: 400 Ft
A kézimunka szerelmeseinek!
Az ügyes kezek munkája nyomán életre kelnek, elfoglalják szépülő otthonainkban méltó helyüket és szereznek igazi örömet azok a keresztszemes hímzéssel díszített tárgyak, eszközök, melyeket nálunk készíthetnek el az érdeklődők.
Legyen az terítő, párna, dekor szalag, falikép, üdvözlő kártya vagy éppen ajándék zsákocska…
Ajánljuk 12 éves kortól felnőttekig.
Belépő: 600 Ft/hó
Hétköznapi mennyország (2004)
(Sa som i himmelen/As It Is in Heaven)
Színes, feliratos svéd film 130’
Rendezte: Kay Pollak
Főszereplők: Michael Nygvist, Frida Hallgren
A kiállításon közel 90 hazai hulladékfeldolgozó és- hasznosító vállalat szelektíven gyűjtött, majd újrahasznosított hulladékból készített termékei láthatók.
.
kiállítás megnyitó: 2009: március 11. 14 óra
Köszöntőt mond:
Habis László Polgármester Úr
„A szelektív hulladékgyűjtés szerepe Eger város környezetpolitikájában”
Viszkei György Igazgató Úr (ÖKO-Pannon Kht.)
„Hulladékból Termék kiállítás – összefogás a szelektív hulladékgyűjtésért”
Ponyi László igazgató Úr (Egri Kulturális és Művészeti Központ)
Magamról: aki ismer, az úgyis tudja -IWIW identitás
Előadó: Hain Ferenc pszichológus
Az internetes közösségi oldalak látogatása milyen hatással van a szociális kapcsolatainkra, személyiségünkre, milyen pszichológiai folyamatok jelentek meg erősödtek fel az IWIW megjelenése az Internet használatának széleskörű elterjedése mentén.
Ár: 1000,- Ft
A kiállításon közel 90 hazai hulladékfeldolgozó és- hasznosító vállalat szelektíven gyűjtött, majd újrahasznosított hulladékból készített termékei láthatók.
.
kiállítás megnyitó: 2009: március 11. 14 óra
Köszöntőt mond:
Habis László Polgármester Úr
„A szelektív hulladékgyűjtés szerepe Eger város környezetpolitikájában”
Viszkei György Igazgató Úr (ÖKO-Pannon Kht.)
„Hulladékból Termék kiállítás – összefogás a szelektív hulladékgyűjtésért”
Ponyi László igazgató Úr (Egri Kulturális és Művészeti Központ)
Március 27. péntek 17.00
FORRÁS IFJÚSÁGI BÉLYEGGYŰJTŐ KÖR
Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház
Az oroszországi csuvas Mozaik Ifjúsági Táncegyüttes előadása az EKMK- Bartakovics Béla Közösségi Házban.
Program:
különböző táncműfajok bemutatása a klasszikustól a néptáncig, valamint a "Chippolino" című balett-előadás
A belépés díjtalan!
Aprók táncháza az EKMK-Forrásban a Szederindával.
A Napra zenekar koncertje az EKMK- Művészetek Háza előtti téren!
A gyűjtés közben c fotokiállítás a Hagyományok Háza kiállítási anyagából áll össze.
Köszöntőt mond: Ponyi László, az EKMK igazgatója
A rendezvényt megnyitja: Homa János, EMJV Közgyűlése Kulturális Bizottságának elnöke
A kiállítást megnyitja: Agócs Gergely, néprajzkutató, Hagyományok Háza
Színes magyar film 55’
Rendezte: Szomjas György
Zenei szerkesztő: Halmos Béla
Szakértő: Juhász Zoltán, Agócs Gergely
Az utolsó magyar dudás, a 90 éves Pál István köszöntése.
21:00 a szerbiai Juhász zenekar táncháza
23:00 Kovács Marci és barátai táncháza
Belépő a két táncházra 600 Ft
A kiállításon közel 90 hazai hulladékfeldolgozó és- hasznosító vállalat szelektíven gyűjtött, majd újrahasznosított hulladékból készített termékei láthatók.
.
kiállítás megnyitó: 2009: március 11. 14 óra
Köszöntőt mond:
Habis László Polgármester Úr
„A szelektív hulladékgyűjtés szerepe Eger város környezetpolitikájában”
Viszkei György Igazgató Úr (ÖKO-Pannon Kht.)
„Hulladékból Termék kiállítás – összefogás a szelektív hulladékgyűjtésért”
Ponyi László igazgató Úr (Egri Kulturális és Művészeti Központ)
Lépegető táncház kicsiknek.
Hagyományos és modern kézműves technikákkal tárgyak, lakás díszek, ajándékok alkotása.
Hétvégi programként ajánljuk családoknak, egyéni érdeklődőknek!
- fa virágfüzér készítés és festés
- pamut pénztárca díszítése textilfestékkel
- ceruzák díszítése
Belépő: 500 Ft/ technika
A Tükrös együttes gyerek-táncháza
belépő: 500 Ft
Szájról szájra koncert: Szalóki Ági, Herczku Ági Bognár Szilvia és zenekara
Ha ez a három, ragyogó fiatal népdalénekesnő egymás után lépne fel egy este, az is különleges élményt jelentene, de ezúttal többről van szó. Bognár Szilvia útja az Anima Sound Systemtôl a Makámon át vezetett a szólópályáig, Herczku Ágnest a Magyar Állami Népi Együttes énekes szólistájaként és a Fonó zenekar énekesnőjeként, Szalóki Ágit pedig az Ökrös együttes és a Besh o droM énekesnőjeként, majd saját zenekaraival ismerhette meg a közönség.
22:00 Gajdos zenekar táncháza
24:00 Csík zenekar táncháza
Belépő a két táncházra: 1000 Ft
Útvonal: Bányahegy–Nagymező–Bán kút–Ördög oldal–Torma völgy–Vár völgy – Mályinka–Dédestapolcsány (15 km)
Indulás: 8.30 Eger Autóbusz Pályaudvar
Érkezés: 17.25 Eger Autóbusz Pályaudvar
Útiköltség: 610 Ft/diák
HONVÉD TÁNCSZÍNHÁZ BEMUTATJA:
NOVÁK FERENC: Rendhagyó történelemóra c. produkcióját
A tánctörténeti órát vezeti: Novák Ferenc
Közreműködik: a Bihari Táncegyüttes
A rendhagyó történelemóra során Novák Ferenc-Tata és a táncosok nemcsak a jellegzetes folklorisztikus elemeket, a különböző vidékek néptáncait és hagyományait elevenítik meg a színpadon, hanem arra is rávilágítanak, hogy a különböző népcsoportok kultúrájában milyen sok közös vonás van. Bár a történelem sokszor elválasztotta egymástól a népeket, a kultúrát, a közös tánc erejét semmi sem szakíthatta szét
Belépő: 1000 Ft
A hullám (2008)
(Die Welle)
Színes, feliratos német film 101’
Rendezte: Dennis Gansel
Főszereplők: Jürgen Vogel, Frederick Lau, Max Riemelt, Jennifer Ulrich
Part Rádiós Dj-k az Átriumban – Zenés együttlét hideg sör vagy meleg tea mellett
"Part Café néven 2008 októberének végén indult egy sorozat az egri Művészetek Háza Átriumában.
Minden kedden délután 6-tól este 10-ig Part Rádiós dj-k zenélnek a stílusuknak megfelelő nyugisabb zenéket. Az Átriumban pedig kellemes zene és gyertyafény mellett nyugodtan (és füstmentesen) lehet lazulni, hátradőlni és jókat beszélgetni.
A belépés ingyenes.
Falak (1967)
Fekete-fehér magyar film 87’
Rendezte. Kovács András
Főszereplők: Latinovits Zoltán, Gábor Miklós
Egy makulátlan elme (2004)
(Eternal Sunshine of the Spotless Mind)
Rendezte: Michel Gondry
Főszereplők: Jim Carrey, Kate Winslet, Tom Wilkinson
Fellép: Funkeinsten
A belépés ingyenes.
- Mit tehetünk a rák megelőzéséért? –
A Magyar Rákellenes Liga és az Egri Kulturális és Művészeti Központ
programja a Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából
A rendezvény támogatói: Heves Megye Önkormányzata, Esélyek Háza Eger
Előzetes jelentkezéssel általános iskolák 2-3-4. osztályos tanulói 4 fős csapatai számára
A győztes csapat képviseli megyénket az országos vetélkedőn májusban Veszprémben.
A Magyar Rákellenes Liga és az Egri Civil Kerekasztal Egészségügyi, Szociális és Karitatív Szekciójának konferenciája szakemberek és szervezetek részvételével
Téma: Mit tehetnek a civilek a rák megelőzéséért?
Támogatók: Heves Megye Önkormányzata, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Civil Alap, Esélyek Háza Eger
Flavin7, a természet adta életerő!
Együttműködő partner: Cukorbetegek Egri Egyesülete
A belépés díjtalan
Ikonok és képversek c. kiállítás megnyitója
Kelemen Erzsébet költő és Zolcsák Miklós ikonfestő, evangélikus lelkész műveinek közös bemutatója a Nagyhéten, a Magyar Költészet Napja alkalmából
A kiállítást megnyitja: Homa János, Eger MJV Kulturális Bizottságának elnöke
A résztvevőket köszönti: Ponyi László, az EKMK igazgatója
A kiállítás megtekinthető: április 14-ig
Az 5 fiatal zenészből álló világzenei együttes Franciaországból, Bretagne fővárosából, Rennes-ből érkezik magyarországi koncertkörútra. A zenekar minden tagja énekel is, nemcsak francia nyelven, de spanyolul és angolul is. Zenei repertoárjuk igen széleskörű: rock, blues, country, jazz, gospel stb. A forró hangulat, a jó szórakozás és a zenei élmény garantált!
A belépés díjtalan
Együttműködő partner: Egri Francia Klub
Támogatók: Loire-Atlantique Megye és a Budapesti Francia Intézet
Olasz nyelv kezdőknek
(Eternal Sunshine of the Spotless Mind)
(Italiensk for begyndere)
Színes, feliratos dán-svéd film 112’
Rendezte: Lone Scherfig
Főszereplők: Anders W. Berthelsen, Anette Stovelbaek
Part CaféPart Rádiós Dj-k az Átriumban – Zenés együttlét hideg sör vagy meleg tea mellett
"Part Café néven 2008 októberének végén indult egy sorozat az egri Művészetek Háza Átriumában.
Minden kedden délután 6-tól este 10-ig Part Rádiós dj-k zenélnek a stílusuknak megfelelő nyugisabb zenéket. Az Átriumban pedig kellemes zene és gyertyafény mellett nyugodtan (és füstmentesen) lehet lazulni, hátradőlni és jókat beszélgetni.
A belépés ingyenes.
KRYON ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE
Vendég: Kovács Ilona
Együttműködő partner az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület
Belépő: 400 Ft
A kézimunka szerelmeseinek!
Az ügyes kezek munkája nyomán életre kelnek, elfoglalják szépülő otthonainkban méltó helyüket és szereznek igazi örömet azok a keresztszemes hímzéssel díszített tárgyak, eszközök, melyeket nálunk készíthetnek el az érdeklődők.
Legyen az terítő, párna, dekor szalag, falikép, üdvözlő kártya vagy éppen ajándék zsákocska…
Keresztszemes hímzés
Ajánljuk 12 éves kortól felnőttekig.
Belépő: 600 Ft/hó
IRIE MAFFIAA 2005-ben alakult Irie Maffia rövid idő alatt a magyar közönség kedvenc reggae koncertzenekarává nőtte ki magát, mivel a reggae, hiphop, rock és funk határait egymásba mosó bandának a frontvonalában koncentrálódnak az újgenerációs kedvencek: az underground díva Sena és MC Columbo licitálnak egymásra szövegeikkel. Mikor ideje engedi, beszáll a játékba a Zubolyból ismert rapsztár-családapa, MC Busa is.
HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS A TAVASZI SZÜNET ELSŐ NAPJÁN
Hagyományos és modern tojásfestési technikák, lakásdíszek.
- fatojás díszítés
- viaszos tojásfestés
- patchwork technikával tojásdíszítés
- üvegmécses díszítés üvegfestékkel
- húsvéti figurák, tojástartók
Húsvéti készülődés
Kifújt vagy főtt tojást mindenki hozzon magával!
Belépődíj: 500 Ft
Áprilisi témaIndusztriális hangképek nagyvárosi, eklektikus popdalokban. Az Esclin Syndo klasszikus bristoli triphop, szintipop és pszichedelikus rock találkozása. A dalok egységes és egyedi hangzása annak köszönhető, hogy a tagok sokszínű, különböző zenei háttérrel rendelkeznek.
Az Esclin Syndo-t 2003-ban, Pécsen alapította Sándor Dániel és Bordás Péter. Sötét hangulatú, részben elektronikus, instrumentális darabjaikat 2004-ben egészítették ki énekhanggal, Berger Dalma
Tavaszi szüneti kirándulás a Zemplénbe előzetes jelentkezéssel
1. nap: Ónod - Boldogkőváralja - Széphalom
2. nap: Nagy-Milic - Pálháza
3. nap: Kemence patak völgye- Kőkapu - Telkibánya
4. nap: Füzér - Füzérradvány
Részvételi díj: 14.000,-Ft/fő
Húsvéti túra
Bővebb információ: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Kristonné Erdei Mária
KiscsillagA Kicsillag zenakar 2005 tavaszán alakult, három olyan zenészből, akik már a 90 évek elején játszottak együtt a Kispál és a Borz zenekarban. (Ózdi Rezső, Brautigam Gábor, Lovasi András)
Hozzájuk csatlakozott Leskovics Gábor (PUF, Kispál). A célok egyenlőre nem nagyratötőek ez egy szabadidőzenekar - bár nem sok van, családjuk, zenekaraik mellett a tagoknak-, azért egy bő nagylemeznyi anyagot már sikerült összehozniuk fél év alatt.
Jegyár: 700,- Ft
Tavaszi szüneti kirándulás a Zemplénbe előzetes jelentkezéssel
1. nap: Ónod - Boldogkőváralja - Széphalom
2. nap: Nagy-Milic - Pálháza
3. nap: Kemence patak völgye- Kőkapu - Telkibánya
4. nap: Füzér - Füzérradvány
Részvételi díj: 14.000,-Ft/fő
Húsvéti túra
Bővebb információ: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Kristonné Erdei Mária
„Nyuszitúra” Pécs és környékére.
1. nap: Pécsvárad-Hosszúhetény-Püspökszentlászló-Zengő
2. nap: Sikonda-Mánfa /Árpádkori templom/-Melegmányi-völgy
3. nap: városnézés Pécsett
Részvételi díj: 16.000,-Ft/fő
Előzetes jelentkezés szükséges!
B
Húsvéti túraővebb információ a Forrásban Kristonné Erdei Máriánál.
Tavaszi szüneti kirándulás a Zemplénbe előzetes jelentkezéssel
1. nap: Ónod - Boldogkőváralja - Széphalom
2. nap: Nagy-Milic - Pálháza
3. nap: Kemence patak völgye- Kőkapu - Telkibánya
4. nap: Füzér - Füzérradvány
Részvételi díj: 14.000,-Ft/fő
Húsvéti túra
Bővebb információ: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Kristonné Erdei Mária
„Nyuszitúra” Pécs és környékére.
1. nap: Pécsvárad-Hosszúhetény-Püspökszentlászló-Zengő
2. nap: Sikonda-Mánfa /Árpádkori templom/-Melegmányi-völgy
3. nap: városnézés Pécsett
Részvételi díj: 16.000,-Ft/fő
Előzetes jelentkezés szükséges!
B
Húsvéti túraővebb információ a Forrásban Kristonné Erdei Máriánál.
Tavaszi szüneti kirándulás a Zemplénbe előzetes jelentkezéssel
1. nap: Ónod - Boldogkőváralja - Széphalom
2. nap: Nagy-Milic - Pálháza
3. nap: Kemence patak völgye- Kőkapu - Telkibánya
4. nap: Füzér - Füzérradvány
Részvételi díj: 14.000,-Ft/fő
Húsvéti túra
Bővebb információ: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Kristonné Erdei Mária
„Nyuszitúra” Pécs és környékére.
1. nap: Pécsvárad-Hosszúhetény-Püspökszentlászló-Zengő
2. nap: Sikonda-Mánfa /Árpádkori templom/-Melegmányi-völgy
3. nap: városnézés Pécsett
Részvételi díj: 16.000,-Ft/fő
Előzetes jelentkezés szükséges!
B
Húsvéti túraővebb információ a Forrásban Kristonné Erdei Máriánál.
Part CaféPart Rádiós Dj-k az Átriumban – Zenés együttlét hideg sör vagy meleg tea mellett
"Part Café néven 2008 októberének végén indult egy sorozat az egri Művészetek Háza Átriumában.
Minden kedden délután 6-tól este 10-ig Part Rádiós dj-k zenélnek a stílusuknak megfelelő nyugisabb zenéket. Az Átriumban pedig kellemes zene és gyertyafény mellett nyugodtan (és füstmentesen) lehet lazulni, hátradőlni és jókat beszélgetni.
A belépés ingyenes.
Piaf
(La Môme)
Színes, feliratos francia-angol-cseh film 140’
Rendezte: Olivier Dahan
Főszereplők: Marion Cotillard, Sylvie Testud, Clotilde Courau
MI LEGYEK, HA „NAGY” LESZEK?
SIKERES ÉLETPÁLYÁK, SIKERES EMBEREK TANÁCSAI FIATALOKNAK
a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Egri Kulturális és Művészeti Központ szervezésében
2009. ápriliss 15. szerda 14.00-16.30 – vendégek:
Erdős Lajos, a Lajos A Faiparos Bt. ügyvezetője,
Gyetvai Zsolt gépészmérnök, a GYEGÉP Kft. ügyvezetője,
Tóth Péter gépészmérnök, a TOMETH Kft ügyvezetője,
Tilk Mária karosszérialakatos mester
„Olyan munkát válassz, amit nagyon szeretsz, hogy ne kelljen dolgoznod soha többé egy napot sem életedben” – mondja Konfucius,
Made in Hungaria
Színes magyar film 100’
Rendezte: Fonyó Gergely
Főszereplők: Szabó Kimmel Tamás, Kiss Tünde, Fenyő Iván
TurpiTurpi Dalkör
Dalok, versek csak úgy natur, egy száraz fán nylon húrból. Beszélgetés erről arról...
A belépés ingyenes!
Matyikó Tibor természetfestő kiállítása
megnyitó: 2009. április 17. 17 óra az EKMK-Forrás Galériában
megnyitja: Mészárosné Pusztai Éva címzetes igazgató
A kiállítás megtekinthető: április 17 és 29 között az intézmény nyitvatartási idejében
A belépés ingyenes.
Hagyományos és modern kézműves technikákkal tárgyak, lakás díszek, ajándékok alkotása.
Hétvégi programként ajánljuk családoknak, egyéni érdeklődőknek!
- szív alakú fa mécses tartó festése, díszítése
- tavaszi ajtódísz patchwork technikával
- üvegtárgy díszítése üvegfestékkel
Családi Kézműves Műhely
Belépő: 500 Ft/ technika
Két keréken kerek a világ!
KERÉKPÁR TÚRA A FÖLD NAPJA ALKALMÁBÓL
a kerékpározás szerelmeseinek, egyéneknek, családoknak.
Útvonal: Eger-Imókő forrás- Eger
Indulás: a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház elől
Kerékpár túra
Rossz idő esetén a program elmarad!
A részvétel ingyenes!
Közreműködnek a Hevesi József Magyarnóta Klub tagjai és vendégeik
Szép dallamokkal köszöntik az édesanyákat a Hevesi József Magyarnóta Klub tagjai: Asztalos István, Bohács István, Borosné Venczel Erzsébet, Csabainé Kálmán Edit, Dalnoki Zsuzsanna, Dávidné Juhász Margó, Dobó Katica, Fekete István, Gömöri Marika, Gúth Éva, Hulényi Tibor, Liktor Anikó, Lucz Rózsa, Mónus Júlia, Murányi Zoltán, Novák Sándor, Rakusz Marianna, Szigetközi Julianna, Tanka Mária Magdolna, Zuznai Tamás.
Kísér: legifjabb Báder Ernő cigányzenekara és Gonda László (zongora)
Belépő: 600 Ft
Francia Filmnapok
(Entre les murs)
Színes, feliratos francia film 128’
Rendező: Laurent Cantet
Szereplők: François Bégaudeau, Nassim Amrabt,Laura Baquela, Cherif Bounaïdja Rachedi, Juliette Demaille, Dalla Doucoure, Arthur Fogel, Damien Gomes
Francia Filmnapok
(Bienvenue chez les Ch'tis)
Színes, feliratos francia vígjáték 106’
Rendező: Dany Boon
Szereplők: Kad Merad, Dany Boon, Zoé Félix
„Philippe, a kétbalkezes postai alkalmazott, ahelyett - hogy felesége kérésének megfelelően - a riviérára helyeztetné át magát, egy szép napon a messzi jég hideg északon találja magát...”
Part CaféPart Rádiós Dj-k az Átriumban – Zenés együttlét hideg sör vagy meleg tea mellett
"Part Café néven 2008 októberének végén indult egy sorozat az egri Művészetek Háza Átriumában.
Minden kedden délután 6-tól este 10-ig Part Rádiós dj-k zenélnek a stílusuknak megfelelő nyugisabb zenéket. Az Átriumban pedig kellemes zene és gyertyafény mellett nyugodtan (és füstmentesen) lehet lazulni, hátradőlni és jókat beszélgetni.
A belépés ingyenes.
Bajor ImreAz MR1 – Kossuth Rádió országjáró rendezvénysorozatának következő állomása Eger lesz 2009. április 21-én kedden 19.00 órakor a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban.
Stand up és kabaréjelenetek, két és fél óra felhőtlen szórakozás! Neves sztárok mellett a Humorfesztiválon megismert fiatalokkal is találkozhatnak, és azokkal, akik ma a kabaré műfajában a legjobbak közé tartoznak.
Francia Filmnapok
(Le Fils de l'épicier)
Színes, feliratos francia film 96’
Rendező: Eric Guirado
Szereplők: Nicolas Cazalé és Clotilde Hesme
Előadó: Kovács Jánosné
Belépő: 400 Ft
Együttműködő partner: Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület
A kézimunka szerelmeseinek!
Az ügyes kezek munkája nyomán életre kelnek, elfoglalják szépülő otthonainkban méltó helyüket és szereznek igazi örömet azok a keresztszemes hímzéssel díszített tárgyak, eszközök, melyeket nálunk készíthetnek el az érdeklődők.
Legyen az terítő, párna, dekor szalag, falikép, üdvözlő kártya vagy éppen ajándék zsákocska…
Keresztszemes hímzés
Ajánljuk 12 éves kortól felnőttekig.
Belépő: 600 Ft/hó
Francia Filmnapok
(Faubourg 36)
Színes, feliratos francia film 120’
Rendező: Christophe Barratier
Szereplők: Gérard Jugnot, Clovis Cornillac, Nora Arnezeder, Pierre Richard
MIÉNK A TÉR!-MŰVÉSZETI FESZTIVÁL
általános- és középiskolás korú diákok és diákcsoportok előzetes jelentkezése alapján zene és vers kategóriában.
Miénk a tér!
Póker-PartySok-sok csoki nyereménnyel.
Hozd a barátaidat is!
A belépés ingyenes.
Francia Filmnapok
(Il y a longtemps que je t'aime / I've loved you so long)
Színes, feliratos francia-angol film 115’
Rendező: Philippe Claudel
Szereplők: Kristin Scott Thomas, Elsa Zylberstein, Serge Hazanavicius,
